Vers - Ha a lustaság fájna...

Sziasztok! Új vers a tollamból, remélem tetszik!^^

Szépen ülsz a szobába,
A rejtélyes félhomályba.
Észreveszel egy valamit;
Nincsen senki, aki vadít.

Körbe nézel, sötét van,
Arcodat valami borítsa.
Világos, fényes, ragyogó,
Nem vagy te naplopó?

Elhessegeted a gondolatot,
Többet nem is gondolkozol.
Benyit anyád, érdeklődik,
Unott hangon mesélsz neki.

Elmegy, mintha megértené
Búson üldögélő gyermekét.
Sóhajtva fogadod,
Nincsen neked semmi bajod.

Elfekszel, plafont nézed
Mintha szemeznél vele.
Elmosolyodsz, nagy csodára,
Napod fénypontjára.

Elfordulsz, falat nézed,
A kőzetek örömére.
Apró formák ugrálnak,
Bolondos táncot járva.

Felülsz újra sóhajtod:
„Nincsen semmi bajom.”

Ceruzát fogsz, villanyt kapcsolsz,
Villanypózna vígan tapsol.

Észreveszed az ablakból,
Nevetve őt rajzolod.
Éjfélt ütik, harangszóra,
Napod kezdheted újra.